|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: György Zsolt 2000. június 21.Az RMDSZ végleges eredményei a helyhatósági választások második fordulójában: 2451 helyi tanácsos jutott be az önkormányzatokba /1996-ban 2445 tanácsost/. A megyei tanácsokban 135 RMDSZ tanácsos foglal majd helyet /1996-ban 133/, az RMDSZ-nek 148 polgármestere lesz /1996-ban 139/. Több nagyobb településen RMDSZ-es polgármester lesz: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Nagykárolyban és Baróton. - Megyénkénti RMDSZ-eredmények: Arad megyében 4 polgármester, 66 helyi tanácsos és 4 megyei tanácsos. - Beszterce-Naszód megyében 34 helyi és 2 megyei tanácsos. - Bihar megyében 16 polgármester, 239 helyi tanácsos és 10 megyei tanácsos. - Brassó megyében 2 polgármester, 62 helyi és 4 megyei tanácsos. - Fehér megyében 1 polgármester, 44 helyi és 2 megyei tanácsos. - Hargita megyében 34 polgármester, 574 helyi és 27 megyei tanácsos. Hunyad megyében 11 helyi és 2 megyei tanácsos. - Kolozs megyében 8 polgármester, 170 helyi és 10 megyei tanácsos. - Kovászna megyében 20 polgármester /többek között Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton/, 352 helyi és 26 megyei tanácsos. Maros megyében 29 polgármester, 442 helyi és 17 megyei tanácsos. - Máramaros megyében Hosszúmezőnek lett RMDSZ-es polgármestere, 44 helyi és 4 megyei tanácsosa van. - Szatmár megyében 7 polgármester /többek között Bogdándon, Nagykárolyban, Szilágypéren és Túrterebesen/, 204 helyi és 14 megyei tanácsos. -. Szeben megyében 11 helyi tanácsos. - Szilágy megyében 12 polgármester, 157 helyi és 10 megyei tanácsos. - Temes megyében 3 polgármester, 41 helyi és 3 megyei tanácsos. /Az RMDSZ végleges eredményei a helyhatósági választások második fordulójában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./ Az eddig megalakult megyei tanácsokban az RMDSZ képviselői a következő tisztségeket töltik be: Bihar megyében alelnök Kiss Sándor, Kovászna megyében elnök Demeter János, alelnök György Zsolt, Beszterce-Naszód megyében alelnök Szántó Árpád. Az RMDSZ-es Bognár Leventét választották meg Arad alpolgármesterévé, az RMDSZ-es Ludescher Istvánt választották meg Nagybánya alpolgármesterévé. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 21. - 1748. sz./2000. június 21.A választás eredményeképpen a Kovászna megyei tanács 37 tanácsosi helyből 26 az RMDSZ-é, a többi az ellenzéké. Egyhangúan Demeter Jánost választották meg a megyei tanács elnökének. Az RMDSZ javaslatára Baka Mátyást és György Zsoltot választották alelnöknek, az állandó testület hét tagja közé bekerült Vlad Casuneanu és Gheorghe Predut. /(Flóra Gábor): Demeter János a háromszéki megyei tanács elnöke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./2000. július 24.A tanácsi szférában az országban elsőként Háromszék megyében interneten is áramlanak az információk a megyei és a helyi tanácsok között. Az eseményt bejelentő sajtóértekezleten Demeter János megyei tanácselnök, illetve György Zsolt, az önkormányzat alelnöke az övezet úthálózata adatbázisának világhálóra vitelét emelte ki, ami által naprakész tájékozódáshoz juthat bárki mindenről, ami az utakon történik s amit róluk tudni kell. A továbbiakban az építkezésekkel és javításokkal kapcsolatos információk kerülnek a világhálóra. A megyei tanács honlapján - www.haromszek.ro - helytörténeti, turisztikai és egyéb tájékoztatás is rendelkezésre áll. A kapcsolattartás gyorsaságát az elektronikus posta biztosítja. /(Flóra Gábor): Önkormányzati premier. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./2002. február 28.A háromszéki protokollum folyamatában az RMDSZ áruba bocsátja a megyei tanács egyik alelnöki tisztségét: lemondott György Zsolt eddigi alelnök, helyére pedig, ugyebár, mindenképp választani kell valakit. A háromszéki RMDSZ-vezetés kizárólag 10-12 intézményigazgatói tisztség birtokában képzeli el a jövőt, ennek viszont a kormánypárt helyi korifeusai szabják meg az árát. Azonbanaz alelnöki tisztség kiárusításával veszélyes játékba keveredhet az RMDSZ, figyelmeztetett Csinta Samu. A tanácstagokat ugyanis az RMDSZ szavazta a testületbe. A megyei tanácsi alelnök lemondása nyomán több kérdőjel is felsorakozik a protokollum-tárgyalások folytatása mellett. /Csinta Samu: Oltári áldozat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28./2002. március 8.A sepsiszentgyörgyi Reform Tömörülés nyilatkozatot adott ki: "nem ért egyet azzal, hogy választott tisztségek politikai alku tárgyát képezzék, mert ez a háromszéki magyar választópolgár akarat- érvényesítésének mellőzését jelentené." Ugyanis a megyei tanács egyik alelnöki széke megürült György Zsolt alelnök lemondásával, és Albert Álmos területi elnök nyilatkozata szerint az RMDSZ nem tartja kizártnak, az alelnöki szék felcserélését jónéhány igazgatói székre. A sepsiszentgyörgyi RT indokoltnak tartja "a két háromszéki területi szervezet küldöttgyűléseinek összehívását annak érdekében, hogy az RMDSZ–Szociáldemokrata Párt megyei protokolluma tartalmát megvitassák." /(éltes): Választott tisztség és alku!? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./2002. március 15.Rendkívüli ülésén az RMDSZ jelöltjét, Vajda Lajost, az Asimcov kis- és középvállalkozói szövetség eddigi ügyvezető igazgatóját választotta alelnöknek a Kovászna megyei önkormányzat. György Zsolt eddigi alelnök az összeférhetetlenségi ügye miatt megjelent cikkekre hivatkozva két héttel ezelőtt adta be lemondását, amelyet a testület márc. 14-én hivatalosan is elfogadott. Vajda Lajos hangsúlyos szerepet szán a gazdasági fejlesztésnek, a kis- és középvállalkozások támogatásának. Pályázatot írnak ki Kovászna megye fejlesztési stratégiájának elkészítésére. /Farkas Réka: Új alelnök, régi-új tervek. Vajda Lajos a háromszéki tanács új alelnöke. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./2011. október 1.Interjú – „Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat”Boldognak tartja magát a 80 éves Uray Zoltán sugárbiológus, tőrvívó A sugárbiológus, a vívó, az akadémikus, a dzsessz-rajongó, a festészetnek hódoló, a barát – és még mindig hiányos a felsorolás, de ízelítőnek talán elegendő ahhoz, hogy rámutassunk, mennyire sokoldalú. Dr. Uray Zoltán nemzetközi szinten ismert és elismert biológus és olimpikon tőrvívó a múlt héten töltötte életének 80. évét. Tartalmas sportolói és tudós pályafutása érmekben és elismerésekben túl gazdag ahhoz, hogy tükrözni tudjuk eredményeit. A háromnegyed órába sűrített 80 esztendő példamutató, követendő jellemről árulkodik. – A Református Kollégium tanárai vezették a sportolói és biológusi szakma irányába, vagy kisebb gyermekkorba gyökerezik a kiváló pályafutás? – Mindenféleképpen hatással voltak rám középiskolai tanáraim. Nem annyira a vívás szempontjából, hanem a szakma szempontjából. Kitűnő tanáraim voltak, akik közül megemlíteném Árkossy Sándor, Szabó József és Szabó Zsigmond tanár urakat – akik megszerettették velem a biológiát és az élettudományok felé irányítottak. – Egyetemről még szó sincs, és máris kétszeres országos bajnok ifjúsági tőrvívásban. Akkor pillanatnyilag hogyan gondolta: a vívás lesz az élete és csak ezzel foglalkozik, vagy már akkor tudta, hogy a sport mellett a tudomány is legalább ekkora helyet kap? – Egyelőre tudományról nem volt szó, de a vívással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a véletlenek az ember életében fantasztikus hatással bírnak. Tudniillik édesapámnak egyik testvére, aki Magyarországon élt és aktív katonatiszt volt, az 1940-es időkben meglátogatott minket és kaptam tőle ajándékba négy vívókardot és két sisakot. Így indultam el a vívói pályán. 11–12 éves voltam, és vívókönyvekből nézegettem, hogy mi az, hogy előrelépés, kitörés, hátralépés, melyek a védések. Kialakult három barátommal egy csapat: a négy testőr, így neveztük magunkat, és minden héten kétszer vagy háromszor vívó edzéseket tartottunk. Én voltam D’Artagnan. Aztán a háború után új rendszer indult be és a május 1-jei felvonulások során először láttam életemben a vívókat. Tehát 1946. május 1-jén odamentem a felvonuló vívókhoz, megkérdeztem, hová lehet beiratkozni a vívás tanulása érdekében. Beálltam a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) vívócsoportjába, ahol Ozoray Schenker Lajos tanár úr tanította a vívást. Volt egy ici-pici alapom, de abszolút magánszorgalomból és dilettáns módon. Minden esetre számított az, hogy pár évig „verekedtem” az udvaron a kollegáimmal. Lehet, hogy ennek köszönhetően, lehet, hogy szorgalmamnak vagy a bal kezemnek, esetleg a tehetségemnek köszönhetően, de elég hamar kifutottam, és 1947-ben a román ifjúsági országos bajnokságon már a második helyet foglaltam el, a következő két évben pedig megnyertem a bajnokságot. – Hogyan sikerült egyeztetni az egyetemet az edzésekkel, versenyekkel? – Ez egy érdekes és komplikált helyzet az én életemben, ugyanis befejezve a középiskolai tanulmányaimat már elég neves ifi vívó voltam, és bekerültem az országos ifiválogatottba, sőt amikor érettségiztem 18 évesen, már a felnőtt válogatott tagja voltam, mert az 1949-es országos bajnokságon második voltam a felnőttek tőrversenyében. Amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy komoly anyagi támogatásban részesültem, mint országos válogatott. A kosztom és a zsebpénzem biztosítva volt, sőt az ’50-es évektől kezdve elkezdtünk külföldre járni, tehát a vívás komoly anyagi alapot biztosított számomra ahhoz, hogy továbbtanulhassak. Az első lépéseket Marosvásárhelyen tettem meg, ott felvételiztem az orvosi egyetemre, 1950-ben. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, 9-en felüli átlaggal vettek fel. De sajnos abban az évben jött egy törvény, hogy a kulák és a kisiparos gyerekeket minimális számban lehet felvenni. Ehhez az én médiám nem volt elégséges, tehát egy hónap után eltanácsoltak az egyetemről. Nagyon szomorú élmény, azt hiszem, életem egyik legnagyobb csalódása volt. Hazajöttem Kolozsvárra, itt az egyetemi klub nagy örömmel fogadott és a klub vezetőinek segítségével bekerültem a Bolyai Egyetem biológia szakára. Így lettem biológus. Az 1952-es olimpiáig az edzéssel és a tanulással nem volt probléma, mert általában rövid edzőtáborokat szerveztek. A problémák akkor jöttek, amikor közeledett a helsinki olimpia. Helsinkire fél évet készültünk: januárban bevonultunk a bukaresti edzőtáborba, ott voltunk majdnem augusztusig, az olimpia kezdéséig. Így januártól szeptember 1-ig hiányoztam, és ez már nagyon sok volt. De ekkor ismét közbejött valami: az olimpián a tőrcsapatban kellett volna szerepelnem – mivelhogy második voltam az olimpiai selejtezős versenyeken –, ennek ellenére tőrcsapatba csak tartalékosnak tettek be, és elindítottak párbajtőrben, ami nem az én fegyverem. Talán vigasztalásképpen az olimpia után egyszer csak megjelent Kolozsváron egy illető a minisztériumból, és elmondta, hogy számítanak rám, mint sportolóra, és ha van valami problémám, mondjam el, mert segítenek. Anyagilag és szakmailag is. Én akkor azt mondtam, hogy orvosira szeretnék menni. Az illető elvitt az orvosi egyetem rektorához, és megkérdezte a rektor úr, hogy hányadévre akarok beiratkozni. Két évet végeztem el a biológián, és elég sok közös vizsgánk volt az első éven az orvosis hallgatókkal, ezért másodévre iratkoztam. Felvettek, ami életem álma volt. Ekkor aztán megkezdődött az igazi probléma a tanulás és a sportolás között. Tudniillik, olimpiai és országos válogatottként már keményen kellett edzeni, viszont az orvosin román nyelven keményen kellett tanulni! Nagy nehezen letettem a másodévet, jött a harmadév, jött a római világbajnokság, megint kezdődött elölről a hathónapos edzőtábor Bukarestben. Ebbe beletört a bicskám. Nem tudtam letenni a harmadéves vizsgáimat, és beláttam azt, hogy vagy abbahagyom a vívást – ami egzisztencia szempontjából nagy csapás lett volna számomra –, vagy abbahagyom az orvosit. Úgyhogy visszamentem a biológiára, harmadévre. Akkor elvégeztem a harmadévet, majd a negyedévet színjelessel, és szinte azonnal következett egy újabb edzőtábor. Az államvizsgámat el is kellett halasztani. A lengyelországi ifjúsági világfesztiválra készültem, amelyen mondhatni világbajnoki erősségű mezőny volt. Ott az ötödik lettem. – 1955-ben befejezi a felsőfokú tanulmányait, majd biológusként helyezkedik el a Kolozs Megyei Kórház Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumában. Mi volt itt a feladata? – Ahogy befejeztem 1955-ben a biológiát, még néhány évig vívással foglalkoztam. ’56-ig voltam aktív tagja a válogatottnak. 1956–57-ben már komolyan gondoltam arra, hogy a vívókarrieremet abba kell hagynom, és meg kell alapoznom a szakmai karrieremet. Megalakult közben a Dinamónak a vívószakosztálya, és áthívtak oda. Versenyeztem és az ifi csoportot vezettem, a Tânărul dinamovistet. Közöttük volt Habala Péter is, Kolozsvár jelenlegi vívómestere. Miután 2–3 évet vívómestereskedtem, akkor egy óriási lehetőség állt elém. Szintén egy vívással nagyon szimpatizáló orvos barátom vitt el leendő professzoromhoz, Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki megalapította Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot. Az első években kevesen voltunk: Holán professzor, Szántay János, aki szintén országos válogatott és olimpikon kardvívó volt, és én. Holán Tibor egy évet töltött Párizsban, hogy tanulja a mesterséget, Szántay és én is – amikor időnk volt a szabadságunk alatt – Budapesten tartózkodtunk, hol az Országos Onkológiai Intézetben, hol pedig az Országos Sugárbiológiai Intézetben. Onnan hoztuk haza az új tudományos technikákat, metódusokat. Ez a mesterség az ’50-es években indult Európa szerte, mi is megalakítottuk az első ilyen laboratóriumot, amely nagyon szépen fejlődött tovább, lassan 10–15 dolgozója lett, és jó néhány év után még nemzetközi szinten is komoly eredményeket elérő laboratóriummá nőtte ki magát. – 1960-ban visszavonul az aktív sportolástól, és a bukaresti Atomfizikai Intézetben posztgraduális képzésbe vág. A fővárosi képzés miatt tette le a fegyvert, vagy fordítva: már nem jelentette azt a vívás, mint tíz évvel korábban, és másra vágyott? Ahogy teltek az évek, a szakmai követelmények mind nagyobbak és nagyobbak lettek. 1960-ban behívtak az országos válogatóba, Párizsban volt a vb. Amikor ezt bejelentettem a főnökömnek, a legkomolyabban azt mondta: Zoli, vagy vívsz, vagy tanulsz a szakmában és kutató lesz belőled. Választanod kell a kettő közül, mert ezt összehangolni nem lehet! Már akkor is jó pár példát láttam arra, hogy a sportkarrierüket – egy-egy szerencsétlenség miatt néha kényszerből – abbahagyó élsportolók, minden segítség nélkül, az utcán maradtak. Öt percet sem gondolkoztam azon, hogy mit válasszak: a szakmát választottam. – 1965-ben újabb mérföldkőhöz érkezik: elkezdi a doktori képzést az Állatélettani Tanszéken, majd öt év múlva doktorál sugárvédő és terápiás anyagok témájában. Hogyan esett a választás a sugárbiológiára? – 1965-ben már úgy éreztem, hogy megpróbálhatom a doktorátust. Nagyon jó lehetőségeim voltak, tudniillik Tora akadémikus – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem állatélettani tanára – szimpatizált a sugárbiológiával, és neki is volt egy kis besugárzó készüléke. Tehát szeretettel és barátsággal fogadott. A témaválasztáshoz nagyban hozzájárult az, hogy az akkori időkben volt egy félkatonai vagy egészen katonai részleg, amely a sugárvédelemmel foglalkozott. Ennek a vezetője felkereste a professzoromat, és együttműködést ajánlott neki, hogy a laboratóriumból nem foglalkozna-e valaki sugárvédő anyagokkal. A főnök megkérdezte tőlem, van-e hozzá kedvem, én pedig nagy kedvvel kaptam rá a témára, mert ez saját kutatási vonalam lehetett. Lehetőséget adott arra, hogy ne csak másod-, harmadkéz legyek orvosi problémákban, hanem mint biológus önálló témát vigyek tovább. Elindultam dokumentálódni. A budapesti Joliot Curie Országos Sugárbiológiai Intézet emberei (Várterész, Sztanik és Köteles professzor) fantasztikus segítséget nyújtottak számomra. Lefénymásolhattam és hazahozhattam a legújabb sugárbiológiai könyveket – e nélkül nem hiszem, hogy sikerült volna. Országszerte – Jászvásárról, Bukarestből – jöttek hozzánk, hogy tanítsuk meg őket Budapestről behozott metodikákra. – A doktori disszertáció sikeres megvédését követően egy évet Stockholmban tölt a Karolinska intézetben, a Rákellenes Világszövetség ösztöndíjasaként, majd 1974-ben ugyanitt vendégkutató sugárbiológia terén. De Freiburgban, majd a rendszerváltást követően Magyarországon is vendégkutató. Az 1989 előtti külföldi tudományos kiutazások során ütközött netán akadályokba? Hát ezek nem mentem valami simán. Az igazgatóm, Ion Chiricuţă professzor engedelmével pályáztam az Eleanor Roosevelt onkológiai ösztöndíjra, amelyet minden évben húsz kutató kapott meg világszinten. Hatvanan versenyvizsgáztunk, én bekerültem az első húszba. Legalább 10–11 hónapba került, ameddig megkaptam az útlevelemet. Végső elkeseredésemben Bukarestben az Akadémián, egyetemeken mindenkitől kértem segítséget, és a végén aztán sikerült meggyőzni az egészségügyi minisztert arról, hogy megkaphassam az útlevelemet. Az ösztöndíj egy évre szólt. Nagyon sokat számított olyan szempontból, hogy úgy éreztem, egy az egyben egyenlő vagyok a svéd kollégákkal, tehát egyáltalán nem volt kisebbségi érzésem velük szemben. A baj ott kezdődött, hogy semmi egyéni ötletemet nem lehetett megvalósítani. Ráállítottak egy témára: az oxigén-effektus a sugárbiológiában. Sejteket kellett besugarazni különböző koncentrációjú oxigénbe, és a kromoszóma-aberrációk révén meghatározni az oxigénhatást. Ezt csináltam egy éven keresztül. Ezt mi, kutatók favágásnak nevezzük. De hát gyönyörű ösztöndíjam volt, gyönyörű helyen voltam, nagyon rendes kollégáknál. Mi azzal magyaráztuk, hogy ez a nyugati kapitalista hozzáállás: a főnök az főnök, azt csinálod, amit mondanak. Hát én is azt csináltam. – Gondolt-e valaha a disszidálásra? Mert a körülmények eléggé adottak voltak hozzá… – Megmondom őszintén, nem. Nem gondoltam soha a disszidálásra, mert nem tudtam elképzelni azt, hogy a még élő édesanyámat egyedül hagyjam, vagy a családomat – mert akkor már nős voltam – itt hagyjam. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat. Mert igazán nagy szó volt vívásban az, hogy volt egy időszak ’53–55 között, amikor a világ első tíz tőrvívója között ott voltam. A másik álmom – hogy orvos legyek – nem jött össze ugyan, de klinikán dolgoztam, a rutinmunkám (radioaktív izotópok felhasználása a diagnosztikában, a kezelésben) orvosi munka volt. Minden szempontból elégedett ember voltam. A politikával nem nagyon foglalkoztam, és hála a jó Istennek, nem is kényszerítettek rá. Én voltam a klinikának a kultúrfelelőse. Dzsesszkoncerteket szerveztem, festőket hívtam meg előadást tartani. Rajongott az egész intézet azért, amit csinálok, úgyhogy ezzel „megoldódtam”. Ráadásul lecke is volt számomra az, hogy egy év alatt abszolút favágást csináltam, és a főnök ötletét kellett megvalósítani. – Több könyvet és tanulmányt szerzett, szerkesztett Ion Chirichuţă professzor úrral, aki a kolozsvári rákkutató intézet névadója. Milyen kapcsolatban álltak? – Imádta a zenét, imádta a festészetet, gyönyörű saját múzeuma volt, tehát volt egy olyan kölcsönös terület, ahol már majdnem baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ma is, ha arról beszélünk, hogy hogyan kell vezetni egy intézetet, őt idézem bárki számára: egy kollektívát, egy tudományos kutatócsoportot kemény kézzel kell vezetni, és nagyon jó kapcsolatnak kell lennie a vezető és a tanuló között. Chiricuţă ténylegesen egy diktátor volt, de nem olyan szempontból, hogy nem engedett az egyéni ötleteknek. Az intézetünket rengeteg külföldi professzor látogatta meg, tudniillik a ’70–80-as években az intézetünk bemutató intézet volt Romániában. A rákkutató intézetet az egészségügyi világszervezet finanszírozásából építették fel, tehát mintaintézet volt. Chiricuţă keményen megválogatta, hogy kit vesz oda fel. – Ha egy sugárbiológus téved, annak milyen következményei lehetnek? Nincs az a kutató, aki ne tévedne. Előfordult velem is. Sugárvédő anyagokkal dolgozva óriási szerencsém volt, mert abban az időben nagyon nagy fegyelmet igényelt a sugárvédő anyagok problémája. Tudniillik katonai szempontból is nagyon fontos volt az, hogy esetleges atomháború esetén hogyan védjék meg a katonákat és a civil lakosságot. Egy olyan gyógyszer, amely a sugár ártalmát csökkenti, ami a sugárbetegséget gyógyítja, rendkívül fontos volt. Tehát ez a téma katonailag is ellenőrzött volt. Meg is jártuk vele keményen. Én az idegrendszerre ható anyagokkal foglalkoztam. Nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a vegyületcsoporttal, tehát az idegrendszert stimuláló és az idegrendszert nyugtató anyagokkal. Rengeteg új anyagot szereztem a szomszédunkban lévő ideggyógyászati intézetből. Számos új bemutatógyógyszer jelent meg. Ahogy megjelent a gyógyszer, a klinika megkapta, a barátomtól pedig hozzájutottam én. Akkor jelent meg egy antidepresszáns, Antideprin volt a neve, Imipromin az eredeti neve. Én azt a gyógyszert kipróbáltam egereken – ezek klasszikus próbakísérletek. Tehát meghatározod a toxikus dózisát az anyagnak, és a toxikus dózisnál kisebb mennyiséget adsz be az egereknek. Utána besugárzol egy halálos dózist. A kontrollcsoport természetesen ott van, beteg lesz és elpusztul két hét alatt. A kezelt csoport szintén beteg lesz, de nem olyan súlyos a betegség, és egy bizonyos számú – mondjuk százból ötven – egér meggyógyul. Tehát 50 százalékos a védőhatás. Ennél az anyagnál az első kísérleteknél körülbelül 60–70 százalékos védőhatást kaptam. Ez persze nagy szó volt! A főnököm abban a pillanatban hívta az újságírókat, nagydobra verte, hogy mi felfedeztünk egy új sugárvédő anyagot, ami 60 százalékban védi az állatokat a pusztulástól. Megjelent a rádióban, sajtóban, de aztán megjelent a katonaság is, ne mondjam kik, és jól lekapták a főnökömet, hogy az ilyen dolgokat azonnal be kell jelenteni nekik! A további kísérleteket már úgy folytattam, hogy közösen csináltuk a bukaresti sugárbiológiai intézettel, amit a katonaság vezetett. – Szakértőként hogyan élte meg a csernobili katasztrófát? Csernobillal kapcsolatban nem volt szükség a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratórium közvetlen közbelépésére. Tudniillik a sugáregészségügyi intézet foglalkozik ezzel – tehát a levegő, a vizek, az élelmiszerek szennyeződésével. Mi közvetetten értük meg Csernobilt. Nagyon sok ember jelentkezett nálunk a radioaktív jódnak a pajzsmirigyben való felhalmozódásának problémájával. Mi annyit csináltunk, hogy elvégeztük ezeket a jódfelhalmozódási méréseket, de nem foglalkoztunk a lakosság sugárterhelésével. Ezen kívül felvilágosítást nyújtottunk az embereknek. Megtörtént a csernobili robbanás, megtörtént a felhő kimosása eső és egyebek révén, tehát rengeteg radioaktív cézium, stroncium hullott ki a növényekre, azokat megették az állatok, aztán ezen az „útvonalon” bekerült a mi szervezetünkbe. Felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy hogyan lehet a kálium jodid pasztillákat használni, meddig lehet használni, meddig érvényesek. Effektíve csak tanácsokkal és pajzsmirigy-jódfelhalmozódási mérésekkel kapcsolódtunk Csernobilhoz. – Sugárbiológusként számos elismerésben részesült. Nyugdíjba vonulásának évében, 1998-ban az MTA külső tagjának választották. Melyik elismerést tartja pályafutása megkoronázásának? – Mindenféleképpen az MTA azon határozatát, amely alapján felvettek a külső tagok közé. Egyáltalán nem számítottam erre. Eszembe sem jutott, hogy én az MTA tagja lehessek. Azt hiszem, egyedüli vagyok az MTA történetében, aki levélben nagyon finoman megmagyaráztam, hogy a magyarországi országos intézet három igazgatója közül – akiktől tanultam – egyik sem akadémikus, így aztán hogyan lehetnék én az? Erre azt a választ kaptam, hogy a munkásságom alapján elértem a küszöböt. A munkásságot úgy értékelik, hogy megnézik kik idéztek az irodalomban, és hogy a tudományos dolgozataid milyen impakt-faktorral rendelkeznek. Azt hiszem 50-es impakt-faktor a határ, nekem ez megvan, és az MTA biológiai osztályának akkori főnöke, Szabó István Mihály és az itteni egyetem professzora, Kiss István javasolt a kitüntetésre. Megnyugtattak, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert elértem a küszöböt, és megérdemlem ezt a kitüntetést. Óriási megtisztelés, és magasan ezt tartom tudományos pályafutásom megkoronázásának. Bár a vívásban a világ legjobb 10 embere között voltam, tudományos téren pedig távolról sem vagyok a világ legjobb ezer sugárbiológusa között, az én számomra mégis ez a legnagyobb megtiszteltetés. – Nyugdíjba vonulása után is tevékeny személy – például az Erdélyi Múzeum-Egyesület berkeiben. Mivel foglalkozik a visszavonult Uray Zoltán? – Az EME közvetlenül a ’89-es események után alakult meg, és az volt a célja, hogy az erdélyi magyar tudományosságot megfelelő rangjára emeljük. Tudományos gyűléseket szerveztünk, megszerveztük a szakosztályokat. Ezek mellett népszerűsítő előadásokat tartottunk magyar nyelven. Magyar nyelven akartunk tudományos dolgozatokat írni, magyar nyelven tudományos könyveket kiadni. Ebben a mozgalomban én immár 22 éve aktívan részt veszek. Az EME természettudományi szakosztályának 8 évig voltam az elnöke, és körülbelül 12 évig vezetőségi tagja magának a mozgalomnak. Úgyhogy szívvel lélekkel ott voltam az elmúlt 22 évben, és megtettem mindent, ami emberileg megtehető, hogy a magyar tudományosságot magas színvonalon reprezentáljuk. Emellett tagja vagyok a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak (KAB), ahol vezetem a sugárbiológiai munkarészleget. Igyekszem a munkámat úgy végezni, hogy minden évben egy-két nagyon jelentős magyar tudóst meghívjunk, hogy tanuljunk tőlük tudományművelést, színvonalat és kapcsolatokat építsünk ki velük. – Hobbijai között szerepel a zene is. – Minden embernek a szakmája mellett van egy hobbija. Az egyik osztálytársam, jó barátom György Zsolt bevezetett a zene világába. Románia egyik legnevesebb dzsesszkommentátora és -zongoristája volt. Zsolt majdnem minden vasárnap jött a legújabb lemezeivel és magyarázta, bemutatta őket. És megszerettem a dzsessz-zenét. Nekem is körülbelül 150–200 lemezem van. Amikor egy kicsi időm, alkalmam van, felteszek egy lemezt, meghallgatom, vagy a barátaimmal meghallgatjuk. A zene mellett a festészet is nagyon közel áll hozzám. Valahogy úgy alakult, hogy az Onkológiai Intézetben elég kevesen voltunk magyarok. És a magyar művészek – színészek, festők, grafikusok – engem hívtak fel, ha gondjuk volt, hogy „Zoli, tudsz segíteni?” Persze, hogy segítettem. Így aztán baráti kapcsolatom alakult ki a művészekkel. Gy. Szabóval, Benével nagyon jó barát lettem. Ez a barátság oda vezetett, hogy elhívtam őket egy-egy előadást tartani az onkológiára. És ma is, amikor lehet, elmegyünk kiállításokra. A könyvespolc alsó szintje csak művészeti albumokkal van tele. – Sok-sok érem és jeles tudományos eredmény mellett tartalmaz-e a 80 év valami olyant, ami jelentősen befolyásolta az életútját és utólag másképpen döntene? – Megismételném azt a mondatomat, hogy úgy érzem, a nagyon szerencsés emberek közé tartozom. A vívás által elértem azt, hogy bejárhattam Európát; azt a sportot, amit szerettem, magas színvonalon űztem; szakmailag is meg vagyok elégedve azzal, hogy idekerültem – igaz, szerencsés körülmények között jutottam el a sugárbiológiához. De itt is ismertté váltam, és boldog embernek nevezhetem magam. KOVÁCS HONT IMRE Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 14.Sikeres ötlet volt a gitár- és a színháztábor ötvözéseVéget ért az első komplex előadó- művészeti tábor Az eddigi évek egyik legsikeresebbjének vallják a szervezők az idei komplex előadó-művészeti tábort. A 12. erdélyi gitártábort, valamint a 3. erdélyi színháztábort, mely idéntől egy közös rendezvényként közel száz fiatalt, zenészt és színészt foglalkoztatott, a Csíkszereda melletti Zsögödfürdőn rendezték meg augusztus 6–12. között. A szakmai részért felelős neves zenészek, zenei szakemberek Erdély számos településéről érkező fiataloknak nyújtottak akusztikus-, rock-, jazz-, vagy basszusgitár-oktatást kezdő és haladó szinten egyaránt. A kolozsvári Váróterem Projekt tagjai pedig a színészet iránt érdeklődőkkel különböző műhelymunkákon gyakoroltak mozgásszínházi technikákat, illetve színészképzési tréningeket. A gyakorlati rész mellett a hallgatók pihenésképp tematikus előadásokon és zenei mesterkurzusokon vehettek részt, melyek során fény derült az ütőshangszerek és a ritmus szerepére, illetve megtanulhatták a rockzene és a dzsessz alapjait. A tábor minden napját esti zenélés zárta, melyen a tanulók mellett részt vettek többek között Alex Man jazz gitárművész, György Zsolt gitáros, vagy Michale Acker basszusgitáros. Színházi vonatkozásban Albu István és Visky András tartottak előadásokat a hét folyamán. A tábort a szombat esti gálaest zárta. Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 5.Gróf Gyulay Sámuel hattyúdala (Az ismeretlen kézirat)A 18. század magyar irodalmának egyik gyöngyszeme olvasható a pákéi Nagy-kúria honlapján; egy késő barokk meditáció, mely 225 évig hevert kéziratban, és várta a kedvező alkalmat a megjelenésre. Gróf Gyulay Sámuel (1723–1802) altábornagy költőként is ismert volt a maga korában, de elfelejtették, és kihagyták őt az irodalmi kánonból. Pedig újonnan közzétett művével ott a helye a kegyességi irodalom legnagyobbjainak sorában, gondolok itt II. Rákóczi Ferencre és Árva Bethlen Katára. Könyvének címe: CYGNEA DIA, avagy Öregsége Nyugodalmában Kegyesség Gyakorlása M = Némethi Gróff Gyulai idősb Sámuelnek Nádaskán. Született hellye Birodalmában. MDCCLXXXVII. Van azonban a műnek egy másik címváltozata is, a Hattyúi Énekem, melyet a Jelentésben használ. Könyvét tizenkét fejezetre osztotta fel a szerző, ezek mind egy-egy állomást jelentenek az Istenhez igyekező lélek számára, amelynek a megtisztulással járó töredelmes bűnvallástól a vallástételen keresztül kell eljutnia a választottak seregébe. Az észérvek és az érzelmi-akarati mozgósítás eszközeinek nagyszámú jelenléte arról tanúskodik, hogy a gróf mestere volt a retorikának, és szenvedélyesen hitt abban, amit írt. A mű gyújtó erejét, máig tartó eleven hatását őszinteségével és stílusalakzataival váltja ki, líraiságát pedig a világból való elvágyódásával, biblikus nyelvezetével és szóképeivel idézi elő. Összehasonlítva a fent említett szerzők munkáival, megállapítható, hogy gróf Gyulay Sámuel műve későbbi, kevesebb önéletrajzi adatot tartalmaz, de művészileg jobban megszerkesztett, élőbb, jobban áthidalja a felekezeti határokat, az általános használatra alkalmasabb. Korhű átírásban közzétett könyvét, mely archaikus beszédmódot, tájszavakat és mai helyesírást feltételez, ajánlom az olvasóközönség figyelmébe. György Zsolt Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. szeptember 24.Pákéban többet keresztelnek, mint temetnekNem túlzás kincsekről szólni egy ilyen kicsi település kapcsán? Ez alkalommal nem a föld, nem a vagyon jelenti a kincset, hanem az az egyre érdekesebbnek tűnő helytörténet, melynek egy-egy részlete itt majdnem minden falujáró utunkon napvilágra kerül. De az évek egyre gyorsabban rohannak, öregjeink magukkal viszik a felettébb érdekes adatokat, emlékezéseket, nekünk pedig valamennyit mindenütt meg kellene mentenünk. Páké kismonográfiája itt talán a legfontosabb szellemi feladat. Egészségmérő vendégek Páké felé Barátoson meg kellett állni, bepillantani az önkormányzat székházába, ahol minden szobát fehér köpönyeges egészségügyiek vettek birtokukba. Meglepő volt, hogy itt, Orbaiszék egyik legkisebb községközpontjában a Hetényi Géza nevét viselő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kórház szakemberei, asszisztensei teljesítettek egész napos szolgálatot, sok pákéi idősebbet, beteget részesítettek ingyenes vizsgálatban. Az ajtókon olvastuk: EKG, Ultrahang, Vércukor, Bőrgyógyászat, Szemészet stb. A szolnoki kórház névadója igényességre kötelezte őket, mert a vizsgálatok mellett az azt végző szakorvosok és asszisztensek a betegekkel szembeni kedvességről és a számukra annyira szükséges párbeszédről tettek tanúbizonyságot. A névadó Hetényi Géza (1894–1959) jeles belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Szegeden az erdélyi és megyénkben született professzorok mellett bronz dombormű őrzi emlékét. – A két megyei tanács közti együttműködés alapján jött létre ez az egészségügyi szűrővizsgálat – világosított fel dr. Fülöp Csaba barátosi családorvos –, amit mi nagy szeretettel fogadtunk, és köszönettel is tartozunk betegeink nevében a felajánlásnak. – Köszönjük ezt a lehetőséget, mert már eléggé nehéz a nagyobb városi szakrendelőkhöz és laboratóriumokhoz eljutnunk, nem beszélve arról, hogy minden analízis pénzbe kerül, és nekünk ebből van a legkevesebb, többségünk téesznyugdíjas. Ami a legfőbb, hogy egy délelőtt majdnem minden bajunkat kiszűrték – hálálkodtak a sorban álló pákéiak. – Köztünk még olyan is akad, aki soha nem hallott Szolnok városáról. Sáros a pákéi utca – Itt-ott esőzéskor lesz egy kicsi sár, de egy-egy kicsi kavicsot is küld időnkét a kátyúkba a polgármester. Örvendünk az esőnek, mert az az életet jelenti, jöjjön, nézze meg, hogy mennyire életre keltek a növények-virágok a kertekben egy kicsi eső után, mert bizony már-már kárát vallottuk vala a nyári szárazságnak. Gyengébben eresztettek a kalászosok, kevesebb lett a sarjú. A zöldsé-gek és répafélék szeretik ezt a hűvös, nedvesebb időjárást, né ott mekkora céklák vannak. Nagyon igényes növény: olyan ételt követel, ami mellé savanyúság is jár! – Az önkormányzat is köszönetét fejezi ki ezért a gyors és szakszerű szűrővizsgálatért – nyilatkozta Kerestély Csaba polgármester. – Községünk minden településének lakossága részesült ebben. Ma éppen Pákén a sor. – Milyen anyagiakat szántak az ez évi költségvetésben e falu számára? – kérdeztük a polgármestert. – Volt nekünk olyan nagyon fontos munkálatunk, amit ezen a nyáron be kell fejeznünk, arra költünk önerőből – jött a felelet. – Páké infrastruktúrájának elkészültét késleltette az az elképzelés, hogy rácsatlakozhatunk a Kommandó–Kovászna felől majd erre tartó ivóvíz-fővezetékre. Nos, ha lesz víz, akkor majd kanalizálás is kell. Most mi minden érdekelthez hasonlóan magunk is arra várunk, hogy 2014-ben megjelennek az újabb uniós kiírások, s akkor léphetünk majd, mert a dokumentációink elkészültek. Bagoly Antónia tanítónőt, aki nem egyedül képviseli Pákét a barátosi községi tanácsban, nem találtuk már a helybeli Vida András Általános Iskolában, mint ennek előtte. – Itt tanítok Kovásznán – mondta –, de Pákéban lakom, pákéi lakos vagyok szívvel-lélekkel, eddig is dolgoztam a kis faluért, ezután is azt teszem. Az az érzésem, hogy az a leghasznosabb, ha pályázatok összeállításával segítek. Részem volt a központi park felújításának pályázatában is, ami a Háromszéki Közösségi Alapítványnál nyert, és a Mesekunyhó-pályázatban is, mely szintén szép eredménnyel zárult. S ami a fő, gyerekeink révén sikerült bevonni a mozgalomba a szülőket és a helybelieket is. Ekkor ismerkedtünk meg a bibarcfalviakkal, akikkel mind polgári, mind egyházi vonalon gyümölcsöző baráti kapcsolatot sikerült kiépíteni: mi is jártunk Bibarcfalván látogatóban, ők is eljöttek hozzánk. S mert folytatása is lesz a Mesekunyhó mozgalomnak, szeretnénk mi is bekapcsolódni. Falufüzet vagy kismonográfia – Itt nincs olyan sok értelmiségi, hogy meg tudnánk osztani a munkát – mondja Izsán Antal, a helybeli 252 lelket pásztoroló református pap. – Magam is szeretem a helytörténeti búvárkodást, bekapcsolódtak a tanítónők is, de itt a tősgyökeres Szántó család tagja, Szántó István, aki mindig jó ötleteket ad a művelődéstörténeti-kulturális mozgalom számára, s ami csak az ő érdeme, életben tartja és működteti a helybeli református egyházi dalkört, aminek hosszú időre visszanyúlik a története. – Több mint tíz éve működik már a dalkör – részletezett Szántó István. – Ritkán éri el a tagok száma a tízet, de fontos, hogy lelkükből énekelnek, az egyházi körök tudnak rólunk, és gyakran veszünk részt egyházi kórustalálkozókon. Templomi műveket énekelünk, de személy szerint ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben betanuljunk egy-egy magyar népdalfeldolgozást. Mivel kicsi a falu, elmegyünk minden temetésre, úgy érezzük, hogy minden család gyászában ezzel is osztozunk. Páké falu története kincsesládához hasonlít, minden utunk alkalmával találunk benne érdekességet. Az értékek feltárásának éppen Szántó István az egyik közkatonája, akinek nemcsak az iskolaalapító Vida András személye körüli munkája az egyetlen, hanem évek óta gyűjti a Pákéra vonatkozó helytörténeti adatokat is. Egy olyan falufüzet vagy kismonográfia a terve, amiből hiányozni fognak az általános földrajzi és történelmi adatok, s így kimondottan a település történetével foglalkozik. A mesekunyhó műsorához is szívesen szolgáltatott helytörténeti és helyi népszokásokra vonatkozó adatokat. Történelem a toronygömbben – Enyhén, de lélekszámában növekedett a pákéi gyülekezet – folytatta Izsán tiszteletes, aki immár 17 esztendeje szolgálja ezt a közösséget. – Többet kereszteltünk, mint ahányan elhaltak, esküvőre nem került sor. A gyülekezeti élet most kissé pezsgőbb a sorozatos rendezvényeknek, találkozóknak köszönhetően. Hamarosan beindulnak a gyülekezeti vallásórák is. Az állam lassan megvonta a lelkészektől az iskolai vallásoktatás jogát, ez egyfajta szakadást okozott a kapcsolattartásban, amelyet éppen ezért erősítenünk kell. Tizenöt gyerekre számítok, akit ide várok vallásórákra. Páké soha nem volt gazdag földesúri település, de mindig volt, amit aprítani a tejbe – szokták mondani. Az egyháznak 8,9 hektár vegyes erdővagyona van Csomakőrös vidékén, amiből telik az eklézsia téli tüzelőjére. Öthektárnyi földterületüket visszaigényelték, és bérbe adták. Fontos az anyagi helyzet, mert állandóan javítani kell az ingatlanokat. A pákéi templom ugyan aránylag új, mert az 1977-es földrengés után a régit teljesen le kellett bontani, de emléktáblái-emlékei miatt műemlék jellege van. Nemcsak a toronygömbben talált szöveget sikerült sokszorosítani, hanem az eredeti szöveg másolatát is, melyet egy család évtizedek óta ereklyeként őrzött. – Újra kell fedni cseréppel az egész épületet – mondta a lelkész. – Nem rakhatjuk vissza a régi cserepeket, mert azok már eredetileg nem voltak újak, most segesvári kerámia kerül majd helyükbe, de új lécezet kell, ami kitelik erdőnk rönkjeiből, ugyanis az új cserép más léctávolságot követel. Az aprómunka lesz a fontos, pákéi híveim közmunkája, ami iránt nincsenek kétségeim, csak arra várunk, hogy kissé takarodjanak be a mezőről, és jöjjön el már a vénasszonyok nyara. Mindig nagy segítségemre van Mihály Árpád gondnok is, együtt fogjuk mozgósítani a híveket. Házi múzeum Pákéban Nem volt éppenséggel meglepetés, hogy a pákéi Nagy-kúriát kijavíttatták a család leszármazottjai, az azonban igen, hogy abban jelenleg egy bárki számára látogatható házi múzeum is működik. Szinte hihetetlen, két világháború viharai után annak eredeti polgári szobaberendezései, falainak eredeti képanyaga majdnem épen megmaradt. Teljesen más világba lép be itt a látogató. Függőlámpák, zongora és patefon, korabeli folyóiratok – mintha nem XXI. század elején élnénk. Az épület egyébként olyan környezetet nyújt, amely kiválóan alkalmas lenne különleges, a lepergett század eseményeiről-történetéről szóló kis konferenciák, beszélgetések lebonyolítására. A kúria-múzeumban György Zsolt Attila, a család fiatal sarja, a Pécsi Egyetem frissen végzett andragógusa szívélyesen fogadott, készséggel kalauzolt. Értékfeltárásaiból lapunk is közölt szemelvényeket. Ő a kúriát építtető Nagy Albert egykori pákéi tanítómester ükunokája. A kúriáról, az azzal kapcsolatos adatokról a világhálón a Pákéi Nagy-kúria honlapján kaphat bővebb információkat az olvasó. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 9.Véget ért a 16. Erdélyi GitártáborMint arról korábban hírt adtunk, augusztus elseje és hatodika között ez évben is sor került arra a zenei táborra, amely az országban a hasonló jellegű események közül a legrégebbiek közé tartozik. A tizenhatodik alkalommal megszervezett Erdélyi Gitártábor szombat reggel ért véget, a rendezvénysorozatnak immár második alkalommal adott otthont a Hargita megyei Bogdán szabadidőközpont. A tábor az elmúlt másfél évtized alatt folyamatosan fejlődött, megjelentek a gitárosok mellett a baszszusgitárosok, hangtechnikát, zeneelméletet is kezdtek oktatni, később meghívott előadók dobkurzusokat tartottak, rocktörténet is felbukkant bizonyos években, majd a művészetmenedzsment oktatása is megszokottá vált. Az előző évekhez hasonlóan az idén is változatos programokon, interaktív műhelymunkákon vehettek részt a táborozók. Amint azt a szervezők sajtóközleménye tudatja, az idén megjelent több mint harminc résztvevőt a szervezők új programstruktúrával várták, így téve változatosabbá az oktatást: interaktív workshopok, kiscsoportos szakórák, napi két színpadi gyakorlat tette lehetővé a tapasztalatszerzést. A szakórák délelőtt, a műhelymunkák délután zajlottak. Első nap György Zsolt vezette be a diákokat az elektromos gitárok világába, másnap György Imola interaktív zeneelmélet-kurzusa következett, melyet a Laney, az RCF és a Heil hangszerek bemutatója követett. Ezután Michael Acker nagybőgős és basszusgitáros a tempó és a zenei lüktetés betartásának fontosságát hangsúlyozta. Szerdán Szép-Tóth György hangtechnikus gyakorlatias tanácsokat adott a leendő előadóknak a színpadtechnikai fortélyokkal kapcsolatban, Székely Voland ütőhangszeres művész ritmusjátékból, dobtechnikából nyújtott ízelítőt. Csütörtökön Koszorús Krisztina – Koszika – énekesnő lendületes előadás keretében olyan technikákról beszélt, amelyek segítenek a lámpaláz leküzdésében, illetve megosztotta az előadó-művészet titkát: élvezni kell a produkciót! Szász Csaba ukulele-bemutatót tartott, délután pedig Alex Man gitárművész dzsesszkurzusa következett, amelyen különböző dzsesszhangzásokat szemléltetett és hasznos tanácsokkal látta el a táborozókat. A tábort gálaesttel zárták, amelynek keretében a résztvevők bemutatták a hét folyamán előkészített és begyakorolt produkcióikat, és lehetőséget kaptak arra, hogy színpadra lépjenek társaik, oktatóik előtt. A hét folyamán tanultakból összeállított gálaest sikerét az is mutatja, hogy a jelen lévő tanárok és diákok közös fellépése éjszakába nyúló örömzenélésbe torkollt. A tábort a Bethlen Gábor Alap támogatta. (Knb.) Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 13.Amiről a románok hallgatnak, de mi is keveset beszélünkA Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek. Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja. "Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe. János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához. A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták. Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása. Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie). Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust. 1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven. I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak. Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát. Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket. Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte). 1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban." szek-helyek.ro 2017. május 17.Hírközlési kismúzeum – az élő csoda (Puskás Tivadar emléke Sepsiszentgyörgyön)Hírközlési kismúzeum működik Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar Szakközépiskolában. A létesítményt 2016. szeptember 17-én avatták. Atyja Csáky Ernő villamosmérnök (fotó), nyugalmazott hírközlési katonatiszt, az iskola volt oktatója, a szó jó értelmében vett megszállott gyűjtő. A Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum a névadó mérnök-feltalálónak állít emléket, bemutatja a híradás és a háromszéki rádióamatőr mozgalom történetét, Sepsiszentgyörgy posta- és távközléstörténetét, a sepsibodoki katonai egység hírközlő részlegének berendezéseit. Közel öt évtizedes gyűjtőmunka eredménye, számos szakemberrel konzultálva Csáky Ernő öt évet dolgozott azon, hogy felszerelje. Színfolt a városban Demeter Dávid iskolaigazgató lelkesen magyarázza: minden egyes intézmény keresi helyét a jelenlegi társadalomban, ők is. Az iskola profilja elektronika, elektrotechnika, számítástechnika, hírközlés, és szerencsés alakom adódott, amikor tanáruk óriási magángyűjteményét felajánlotta az iskolát támogató Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítványnak múzeum létesítésére. Igyekezett úgy összeállítani, hogy múzeum mellett oktatásra is lehessen használni a berendezéseket, amelyek nagyrészt üzemképesek, ki lehet azokat próbálni. Tehát interaktív múzeum. Világunk felgyorsult az informatikával, internettel, mindenhez hozzá lehet férni, ha a diákot valami érdekli, utánanézhet, mondja az igazgató, hozzátéve, a tanárnak inkább irányítania kell őket, hogy dolgozzanak, keressék meg az információt. Ezt szolgálja a távközlési múzeum is, amely színfolt a város életében. Kinőheti magát, az iskola jelképe, mai szóval az iskola brandje lehet. A következőkben a múzeumra szeretnének építeni, felhasználni pályázatoknál, versenyek szervezésénél. Az igazgató minden érdeklődőt hív, nézzék meg, próbálják ki, főleg a tanárok tartsanak ott fizika- vagy műszakinevelés-órát. A névadóról A kismúzeum első részében Puskás Tivadar (1844–1893) életútját, munkásságát, emlékezetét bemutató tárlat látható. Ennek gazdája Puskás Attila sepsiszentgyörgyi biológus, szakíró. Érdeklődésünkre pontosított: nem közvetlen rokonok, csupán mindkettejük családja ugyanahhoz a ditrói Puskás nemzetséghez tartozik. Puskás Attila ismerteti a két folyosón elhelyezett tárlat anyagát: Puskás Tivadar eredetét, családfáját, életútját, emlékének ápolását, megvalósításait láthatjuk pannókon. Az érdeklődők filmet is megtekinthetnek a feltaláló munkásságáról. Élő gyűjtemény A továbbiakban Csáky Ernő mutatja be a múzeumot. Órákon át vezet, mesél, magyaráz. Minden tárgynak saját története van, s a gyűjtő az érdekesebbeket megosztja a látogatóval. Aztán a kézbe vett daraboknál mutatja, hogyan működnek, és tessékel, próbáljuk ki. A „gazda” sokat beüzemel közülük. Igazi élő múzeum ez. A nagyterembe lépve elsőként a távközlés fejlődéstörténetét láthatjuk. A számítógépek története, az informatika szerepe követhető az emberi távközlés fejlődésében. Legelöl a műszaki informatikai eszközök láthatóak, amelyeket az idők folyamán használtak az emberek. Ennek kettős célja van, mondja vezetőnk: a gyerekek, akik nem tudják, hogyan nézett ki a lemezjátszó, megtekinthetik, vagy azt, hogy a kicsi számítógép milyen hatalmas műszaki eszköztárt helyettesít. Telefon, fax, mobiltelefon, fényképezőgép, vetítőgép, sokszorosító, televízió, videólejátszó, magnó, kazettásmagnó-készülékek sorakoznak tovább. A fiatalok nem ismerik a bakelitlemezt, de a felnőttek közül is kevesen láttak eredeti szénlemezt, amely szintén adathordozó. Megnézhető, megtapogatható. A nagyteremben több mint félezer távközlési berendezést, rádiókészülékeket, mérő- és ellenőrző berendezéseket, hangrögzítő és -visszaadó készülékeket, első és második világháborús hírközlő berendezéseket, theatrophont, telefonhírmondót, rádiós kabint, őstelefonközpontot láthatunk. Ezek 90 százaléka működőképes. Csáky Ernő jó párat bemutat, kipróbál vagy kipróbáltat. Lehet jelt adni és venni, mérni és egy-egy eszköz hatását, teljesítményét megtapasztalni. Tehát interaktív kiállítás, élő technikatörténeti gyűjtemény ez. A fizikai, elektronikai kísérleteken kívül mindezeket rövidfilmeken is meg lehet nézni. A tárlat végigköveti a híradás történetét a kezdetektől napjainkig, bemutatja az informatika és számítástechnika szerepét a távközlésben és az emberi kommunikáció fejlődésében. Megismerhető a számoló- és számítógépek története, az ókor és a középkor hírközlése, majd a villamosság szerepe a hírközlésben. Távírógépek, különböző telefonok fejlettségi korszaknak megfelelően, megtudhatjuk, mi a rádióhullámok szerepe a hírközlésben. Megismerkedhetünk dr. Károly Iréneusz József (1854–1929) premontrei szerzetessel, fizikussal, aki a rádiótechnika úttörője volt. Már hónapokkal Popov és Marconi előtt használta a rádióhullámokat a hírközlésben. Láthatjuk laboratóriumát és készülékeit. A Titanic tragédiája Aztán egy érdekesség: az elsüllyedhetetlennek tartott Titanic luxushajó 1912. évi katasztrófáját idézhetjük fel a mintegy óceánjáró rádiósszobájában, tulajdonképpen a Marconi-féle adó-vevő működőképes másolatát kipróbálva. Visszahallgathatjuk a leadott S. O. S. jeleket, amelyekkel a süllyedő hajóról segítséget hívtak, s ez hozzájárult hatszáz ember megmeneküléséhez. Egy kisfilmen a tragédiát is bemutatják, egy korabeli túlélő csecsemő idős korában mesél az átéltekről. Egy részleg a katonai távközlés titkaival ismertet meg. A Varsói Szerződés keretében használt kis teljesítményű és kis kapacitású távközlő eszközöket láthatunk. Aki még teljesített katonai szolgálatot, ráismerhet néhány készülékre, legfőképpen a tábori telefonra. A háromszéki rádióamatőr-mozgalmat eleveníti fel egy másik részleg. Megismerkedhetünk a morzeábécével, és kipróbálhatók különböző készülékek. Csáky Ernő bemutatja a theatrophont. A telefonhírmondó elődje volt, amelyet az 1880-as években készítettek Amerikában és Európában. A mikrofon korszerűsítése után a színházi műsorok távolsági közvetítésére használták. Ki lehet próbálni egy 1880-as párizsi theatrophont. Következik a telefonhírmondó, amely az előbbi korszerűsített változata, az első beszélő újság, Puskás Tivadar hírközlő találmánya, 1893. február 15-én szólalt meg először, a következő szavakkal: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” Önálló vezetékhálózata akkor még nem volt, így adásait csak a telefonállomásokon át hallgathatták. Egy hónappal később a telefonhírmondó már a március 16-án elhunyt Puskás Tivadar halálhírét közvetítette. Az érdeklődő fülhallgatóval hallgathatja a bejátszott híreket. Aztán ott van a szintén Puskás ötlete alapján megvalósított őstelefonközpont. Arrébb különböző reprezentatív rádiókészülékeket, televíziókat láthatunk, megismerkedhetünk történetükkel, de vannak telefonok és telefonközpontok, a Puskás-féle telefonközponttól egészen a mobiltelefonokig. A kismúzeum műszaki könyvgyűjteménye is helyet kapott a tárlaton. A bemutatott készülékek és felszerelések gyártására, ellenőrzésére és javítására használt szerszámkészletek és mérőműszerek találhatóak egy berendezett műhelysarokban. Postatörténet A kiállítás bemutatja Sepsiszentgyörgy posta- és távközléstörténetét. A városban 1835-ben nyílt meg a postahivatal, az 1870-es években beindult a Morse-féle távíró. 1881-ben törvény engedélyezte a magánhasználatú telefonvonalak létesítését. Az első jelentkezők között a volt a főispáni hivatal, a Kupferstich és Tsa. Szeszgyár, a Klinger Székely Szövőgyár, a Neumann–Schwarz-malom, a Jelzálog Hitelbank, Balázsovits Sándor és Ötves Pál gyógyszerész, dr. Mélik Endre, dr. Bene István és dr. Künnle Tivadar ügyvéd, Gyárfás Árpád, Fogolyán Endre és Fandrich Mayer kereskedő, Miklós Mátyás szállodabérlő, valamint a tűzoltóegység. A szomszédos kisteremben a sepsibodoki (Zalán melletti) katonai egység hírközlőrészlegének, Csáky Ernő egykori munkahelyének bemutatása következik. Nyitott múzeum A technikatörténeti kismúzeum lehetőséget biztosít különböző pedagógiai tevékenységekre. A múzeumlátogatáson kívül tarthatnak itt rádióamatőr-képzést, oktathatják a morzeábécét, bemutathatják elektromos és távközlési eszközök készítését, javítását, de alkalmas szakmai kirándulásokra, túlélési technikák tanulására, katasztrófavédelemben való részvételre, szakmai megbeszélésekre. Csáky Ernő gyűjteménygazda és Demeter Dávid iskolaigazgató is mondta, szívesen látnak osztályokat műszaki órákra. Puskás Tivadar Rádióklub Több mint két éve működik a rádióklub. Elnöke, Szabó Árpád meséli, hogy ők, akik annak idején rádiókommunikációt tanítottak, igyekeznek átadni tudásukat az új generációnak. Harmincéves kiesés volt, a mostani aktívak közül ő a legfiatalabb, és ő is már közel 60 éves. Nagyon nehezen tudnak olyan gyermekeket toborozni a csapatba, akiket igazán érdekel. Az első évben 10–20 gyerek jött, inkább az elektronika érdekelte őket, a rádiózás kevésbé, nagy részük lemorzsolódott, de néhánnyal versenyeken is voltak: három nagy nemzetközi bajnokságon vettek részt. Van egy országos első és európai 18., illetve 19. helyezésük. A nyugat-európai állomásokhoz képest technikai lehetőségeik szerényebbek, de a Puskás Tivadar Alapítvány által biztosított alap mellé az oktatók bevonták saját készülékeiket is. Tagtársuk, György Zsolt vállalkozó lehetőséget biztosít a Benedek-mezőn rádiós tábort is szervezni. A Puskás Tivadar Rádióklub együttműködési megállapodást kötött a megyei katasztrófavédelmi felügyelőséggel. Már bebizonyosodott, a rádiókommunikáció akkor is működik, amikor a mobiltelefon-hálózat összeomlott. Példaként említette, hogy 1989 decemberében, amikor Romániában zajlott a forradalom, a rádióamatőrök két óra alatt hálózatot alakítottak ki. Például a katonaság is az ő közvetítésükkel kommunikált Bukaresttel. Amikor 1990 januárjában indultak a segélyszállítmányok – akkor még nem volt GPS-rendszer –, a rádiósok közvetítésével irányították őket a célpontba. A rádióklub igyekszik gyarapítani műszaki lehetőségeit, ehhez támogatókat keresnek. Céljuk, hogy minél több gyereket vonjanak be és fertőzzenek meg a rádiózás örömével, mondja az elnök. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
